Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20. Fejezet

Kis modernizálás

 

Végig hallgatva Madame Pomfrey tíz perces visítozását és vinnyogását, végre jólesett a fülemnek a csend, mikor lekászálódott Mairoról. Harry az egyik hatalmas fa tövében összegömbölyödve várt ránk, Omega viszont volt olyan kedves és okos, hogy a fiú mellett telepedett le. Bajszost kerestem aggódva tekintetemmel, de amikor megláttam az egyik csikó társaságában játszadozni, elmosolyodtam, és én is lepattantam az egyszarvúról. Megsimogattam az orrát, és megköszöntem neki a fuvart, majd követtem a javasasszonyt Harryhez. A nő már ott térdelt meglepetten a fiú mellett, én viszont csak karöltve álltam Maironak dőlve. Madame Pomfrey gyorsan megállapította, hogy Harrynek bizony eltört pár bordája, és szeretné, ha a gyengélkedőn biztonságban kikúrálhatná. Szerencsétlen Harry erre a gondolatra rögtön visszautasított mindenféle segítséget, én viszont nem hagytam annyiban, sem Madame Pomfrey.
- Mégis mit képzelsz, Potter? - tette csípőre kezeit dühösen a nő - Idejössz, eltöreted pár bordád, én még egy vadállat hátára is felülök, csakhogy téged megnézzelek, erre meg most nagy kegyesen azt mondod, hagyjalak békén? Na, azt már nem! Szó sem lehet róla! Itt maradsz a Roxfortban ma éjszakára, holnap már vissza is mehetsz oda, ahonnan jöttél!
- De Madame Pomfrey! - ült fel Harry, de vissza is zuhant fájdalmában - Nem maradhatok itt!
- Pitont én elintézem - vetettem oda a földön fekvőnek félvállról. - Ha csak miatta aggódsz…
- Köszönöm szépen az elterelő akciót, de semmi kedvem egyedül lenni a gyengélkedőn egy teljes napot - vágott vissza gúnyosan Harry.
- Ó, Potter! Miért, szerinted én mit csináltam, amíg három napig ott feküdtem abban a hullaházban? - néztem a fiúra szemrehányón.
- Hullaház? - sikkantott ijedten a javasasszony - Ki kérem magamnak! Még nem halt meg az én kezem által vagy hibájából senki sem abban a kórteremben!
- Madame Pomfrey? - fordultam hirtelen a felnőtt felé - Mi lenne, ha ez a Hisztis Myrtle itt a földön nálam lenne?
- Nálad? - ijedt meg Harry.
- Nálad? - lepődött meg a javasasszony - Mármint a 100. toronyban?
- Igen. - bólintottam, Harryre pedig gyilkos pillantást vetettem.
- Rendben, de hogy visszük oda? - egyezett bele Madame Pomfrey.
- Lóháton - mutattam körbe a sok egyszarvú között. Szerintem tökre egyértelmű, nem?
- Én nem ülök még egyszer egy ilyen bestiának a hátára! - ijedt meg a nő.

 

*

 

Csendben baktattunk hazafelé. Harry és én a szomorú Quimelle hátán lépkedtünk, Madame Pomfrey pedig becsukott szemekkel Mairo hátán rimánkodott, hogy épségben érjen a kastélyig. Omega lomhán cammogott mellettem, hátán Bajszossal. Ők így ketten nagyon aranyos látványt nyújtottak. Elértük a kviddics pályát, mikor Harry szólt, hogy hogyan jutunk be anélkül, hogy valaki észrevenne.
- Mondd, te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted? - fordultam hátra hozzá. - Az egész kastélyban a szellemeken, Pitonon és Dumbledoreon kívűl senki nincs. Mégis ki vehetne észre minket?
- Messze van az a 100. torony? - kérdezte fájdalmasan.
- A 3. emelet, miért? - nevettem gúnyosan, mikor rájöttem, hogy Harry feje már tiszta zöld a "tengeribetegségtől". A pálya bejáratánál megálltunk, leszálltunk a lovakról (egyesek leugrottak), és megköszönve a segítséget elbúcsúztunk az egyszarvúaktól. Harry rám és Madame Pomfreyra támaszkodva bicegett felfelé a Kviddics toronyba. Ott rögtön megpillantottam a festményt, akitől a múltkor kikönyörögtem a jelszót. Megálltunk a kép előtt, és én diadalmasan kimondtam: "fülbemászók".
Hárman vetettük be magunkat a varázsjáratba, ami fél perc után már a lépcsőcsarnok közepére vezetett minket. A másodikon voltunk, amilyen gyorsan csak tudtunk, felkaptattunk a harmadikra, ott az egyszarvú képe előtt pedig megálltunk, mert Harry majdnem kiugrott támogatásunkból. A képen lévő egyszarvú ugyanis ágaskodott, dühösen fújtatott, kapart a lábával, és párszor neki is rohant a fiúnak.
- Nyugalom! Csak estére hozom ide! - csitítottam az állatot - Utána már el is megy!
- Kösz! - morogta Harry, de nem törődtem vele. A festmény feltárult, Omega és Bajszos előre rohantak, mi pedig felvonszoltuk a sérültet. A lépcsőn - Harry legnagyobb meglepetésére - pár lépés után felértünk, gyorsan kinyitottam az ajtót, és kitártam. Előre siettem, mert hármunknak túl keskeny lett volna, nem fértünk volna be. Harry tátott szájjal, ámuldozva botladozott Madame Pomfrey segítségével. Aztán lefektettük a kanapéra, és a javasasszony - mondván, hogy felhozza a táskáját - eltűnt a toronyból. Az állatok vidáman birkózták egymást, én pedig megálltam a falba épített ablakok előtt, és álmodozva néztem a tájat. Harry valószínűleg kínosnak vélte ezt a csöndet, mert megszólalt:
- Mit csinálsz?
- Gondolkozom - mondtam neki, és megfordultam, rákönyökölve a kanapé háttámlájára, Harryt elnézve.
- És min gondolkozol? - nézett rám kutató tekintettel.
- Azon, hogy a férfiak mennyire tapintatlanok tudnak lenni - magyaráztam.
- Többes számban beszéltél - csillant fel Harry szeme - Ki olyan bunkó még, mint én?
- Az a valaki nem bunkó, csak tapintatlan, te viszont tényleg elég bunkó tudsz lenni néha - mosolyogtam, de Harry csak komolyan nézett vissza rám.
- Piton? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak elfordultam. - Hogy értetted azt, hogy megmentette az életed?
- Azt hiszem az itteni énem összefüggésben lehet a valóságos énemmel, ami azt jelenti, hogy amikor ott elütött az autó, én átkerültem ide. - magyaráztam - De mivel elütöttek, ezért meg is kellett, hogy sérüljek, és míg a valóságban pár másodperc telt el, itt nálatok pár nap, mire rajtam előjött a baleset következménye.
- Eddig értem, de ebben az egészben mi szerepe van Pitonnak? - nézett rám magabiztosan zöld tekintetével Harry.
- Ott, hogy velem volt, amikor rosszul lettem, és segített. Főzött vérelfogyásgátló elixírt, McGalagony meg addig cserélte a kötéseket az oldalamon - nevettem. Így utólag visszagondolva olyan groteszk ez az egész szituáció.
- És aztán? - könyökölt fel kíváncsiságában, de ennek következménye képen felszisszenve zuhant vissza fekhelyére.
- Aztán meghaltam. - mondtam, majd egy széket húztam Harry mellé, és leültem. - De aztán újraéledtem a gyengélkedőn. Míg itt egy teljes napig holtan feküdtem, a valóságban még a betonon feküdtem a kocsi előtt pár méterre.
- Egyébként egész jó ez kis kuckó - dicsérte meg a fiú körbepillantva lakosztályomban.
- Jó, csak használni nem tudom - vigyorogtam.
- Dorka! - ragadta meg hirtelen a kezemet Harry - Ne haragudj! Bocsáss meg a viselkedésemért, ha tudsz! Kérlek! Nem akartam olyan lenni, csak…
- Tudom, Harry! - mondtam, mert elakadt a mondat befejezésében - Tisztában vagyok vele, hogy mostanában ingerlékenyebb vagy.
- Igen, ingerlékenyebb vagyok, és rémálmaim vannak, csak tudnám mitől! De ne haragudj! Egy fiú valóban nem viselkedhet így egy lánnyal!
- Bocsánatkérés elfogadva! - vigyorogtam, de amikor meghallottam a kopogást a bejárat felől, és az azt kísérő hangot, megfagyott bennem a vér. Görcsösen hagytam ott Harryt, aki felháborodva és ugyanakkor dühösen engedte el kezemet.
- Dorka! Tudom, hogy ott vagy, ne is tagadd! - mondta az ajtó Perselus Piton hangján - Nem akarlak zavarni, de beszélnünk kell!
- Szent Merlin! - fogtam a fejem. Harryt ha meglátja, végünk, ha én kimegyek, azt furcsállni fogja. Legjobb, ha csendben maradok, és játszom az üres szobát.
- Poppy mondta, hogy itt talállak, beszélni szeretnék veled! - újra kopogtak. Látszólag Harry is hasonló érzéseket élhetett át, mint én, csak tekintete még valami okból kifolyólag féltékenységet is tükrözött. Kinyitottam az ajtót, kicsusszantam, és gondosan behajtottam. Piton ott állt sápadtan, feszülten. Várakozón néztem rá, és nem hiába.
- Bent jobb lenne! - nézett rám szinte könyörögve a férfi.
- Sajnálom, de Omega oltárian elrontotta a gyomrát, és minden tele van a gyomortartalmával. Madame Pomfrey azért jön, hogy segítsen rajta. Szerintem jobb itt kint - mondtam teljesen nyugodtan, meggyőzően. Piton látszólag beletörődött, mert belekezdett mondókájába.
- Vannak bizonyos elkerülhetetlen dolgok, amik nem feltétlenül az ember kedvére tesznek, de később még fontosak lesznek - kezdte lassan, tagoltan, minden egyes szót alaposan átgondolva - Azt szeretném, ha értenéd, nem minden azért van, amiért, hanem azért van, mert valaki javát szolgálja majd a jövőben. És még valami, ha valaki úgy viselkedik, ahogy, ne hidd azt, hogy azért, mert valaki olyan. Érted? - kérdezte megkönnyebbülten és reménykedve, miután elmekegte valószínűleg alaposan begyakorolt szövegét.
- Ööö… nem egészen - álltam teljesen összezavarodva. - Értenem kellett volna?
- Akkor másképp - mondta gondolkozón - Nem minden az, aminek látszik, és nem minden azért van, amiért. Így már jobb! - bólintott elégedetten saját fogalmazóképességén.
- Merlin szakállára, miért beszél ilyen barokk körmondatokban?! - pipultam be.
- Mert nem mondhatom el azt a valamit, de szeretném, ha egy bizonyos mértékig tisztában lennél a dolgokkal - mondta kétségbeesve Piton.
- Szóval, ha jól értettem - próbáltam levezetni a dolgokat - A látszat csal, és valami kellemetlen azért van, mert az valaki számára fontos?
- Igen! - vágta rá a férfi boldogan. - Ez fontos, tartsd az eszedben! Csak ennyit akartam mondani! Viszlát! - azzal elviharzott. Meglepetten léptem be lakásomba, és csuktam be az ajtót.
- Mit akart? - esett nekem Harry.
- Hallottad! - mondtam összevont szemöldökökkel - Valami valahogyan valakiért, azért, mert. Azt hiszem, ez a lényeg.
- Ez megbolondult! - röhögött Harry felszabadultan.
- Ez nem vicces! Most éppen valami olyat akart velem megértetni, amiről elméletileg nem is lenne szabad tudnom. - szidtam a nevető fiút.
- De akkor is! Hogy beszélt már veled? - nevetett, majd mint aki álomból ébredt, hirtelen abbahagyta, és mérgesen rám nézett - Hogy beszélt veled?!
- Hogyhogy hogy? - lepődtem meg ettől a hirtelen hangulatváltozástól.
- Én még életemben nem hallottam Pitont így beszélni! Mindig így beszél veled?
- Nem értelek. Hogy beszél velem? - huppantam le Harry lábához a kanapén.
- Normálisan! Emberként! - mondta teljesen felháborodva - Veled tud normális lenni!
- Nem csak velem, Harry, hanem azzal, aki átlát az álarcán - magyaráztam megértve a dolgokat. - Bennem bízik, és én is bízom benne. Nem árulnám el a titkait, bármi történjék!
- Azt a büdös Merlin gatyája! - hűledezett Harry - Veled normális! Emberszámba vesz! És… Úristen! Kifordult magából a világ!
- Nekem mondod? - nevettem, mikor ismét kopogtak az ajtón. Gyorsan ajtót nyitottam, és meglepetésemre McGalagony viharzott be Madame Pomfreyval a nyomában. Elsüllyedve csuktam be utánuk az ajtót. Szerencsére otthagytak, és Harryt vették elő. Sajnáltam szegényt, mert nem ő volt a bűnös, viszont ki vagyok én, hogy gyáva legyek? Megvédem Harryt, ha kell, még hazudok is!
- Potter! - állt meg Harry előtt a tanárnő - Mégis mi a fenét keres itt, megmondaná?
- Az úgy volt, kérem szépen… - léptem a fiú elé, és elkezdtem mesélni - Hogy, tanárnő, az egész az én hibám! Ne Harryt tessék bántani, az én hibám az egész!
- Ez nem igaz! - ült fel Harry nem törődve a bordájába nyilalló fájdalomtól - Tanárnő, én vagyok a bűnös, mert én voltam az, aki feldühítettem Dorkát, és ami miatt idekerültünk!
- De ez hazugság! - vágtam a fiú szavába - Mert én voltam az, aki túlreagálta az egészet, és hisztiztem.
- De azaz én hibám, hogy most itt vagyunk! - mondta Harry.
- És az én hibám is, hogy itt vagyunk! - vágtam rá, ezzel az egésszel elérve azt, hogy McGalagony teniszmérkőzésen vett részt. Nem győzte kapkodni tekintetét kettőnk között.
- Mindketten fejezzék be! - emelte fel a kezét megelégelve egymás mentegetését. - Halljam, mi történt!
- Összevesztünk… - kezdtem.
- Az én hibámból! - vágott közbe Harry.
- Túlreagáltam a dolgokat… - folytattam.
- Az én hibámból! - szúrta megint közbe Harry.
- Leszaladtam, megfogtam a nyakláncomat… - Harry viszont már megint szólásra nyitotta a száját, de McGalagony megelőzte:
- Csak azt ne mondja, Potter, hogy az Ön hibájából!
- Nem, tanárnő! Az én hibám az, hogy utána ugrottam… - vágta ki magát Harry.
- És itt voltunk. - fejeztem be a rövid mesét.
- Itt? - nézett ránk szúrósan a nő.
- A Tiltott Rengetegben - nyögte be Harry megtörve a tanárnő szuggerálásától.
- Hol? - sikkantott fel ijedten McGalagony, de én még megpróbáltam menteni a menthetőt.
- Az Egyszarvúk tisztásán voltunk Mairoéknál - vágtam rá.
- Szóval egy rakat bestiát látogattatok meg a Tiltott Rengeteg kellős közepén - fújt mérgesen a tanárnő. Harry és én egyszerre bólintottunk. - De nagyon remélem, hogy mindketten tisztában vannak a következményekkel. Potter a ma éjszakát itt tölti nálad, Dorka, de utána visszamegy oda, ahonnan eljött. Te pedig, kisasszony eldöntheted, hogy visszamész-e Potterrel arra az egy napra, vagy maradsz.
- Majd még meglátom - mondtam, majd hálásan néztem McGalagonyra - Higgye el, professzor, az egyszarvúk nem veszélyesek.
- Én nem is tőlük féltelek - súgta a fülembe a nő, majd búcsúpillantást vetve távozott a 100. toronyból.
Madame Pomfrey még gyorsan ellátta Harryt, aztán engem vett elő, és utasításokat záporozott rám. A felét örültem, ha meg bírtam jegyezni. Aztán hosszas és aggodalmas búcsút vettünk egymástól a javasasszonnyal, ugyanis még mindig csak mondta a magáét, meg, hogy mire figyeljek oda. Miután távozott, fellélegezve csuktam be utána az ajtót. Harry is feljebb ült, és várakozón nézett rám.
- Most mit csináljunk? - törte meg Harry a csendet.
- Te pihensz, én meg lemegyek ellátni Fumellát - mondtam a fiúnak, aki értetlenül meredt vissza rám. - Fumella egy egyszarvúcsikó, akit Hagriddal meg Dumbledoreral mentettünk meg a haláltól.
- Értem - bólintott - De nem akarnál még egy kicsit itt maradni velem? Majd ebéd után lemész.
- Na, jó - adtam be a derekam - Akkor mit csináljunk?
- Rád bízom.
- Oksa. Akkor mit szólnál egy kis zenéhez? - mondtam, azzal előhalásztam zsebemből a telefonomat.
- Zenéhez? Mégis milyen zenéhez? - hökkent meg Harry.
- Hát olyanhoz, amilyet a modern muglik hallgatnak - magyaráztam - Például Adele, Celine Dion, vagy Justin Bieber. Bár mondjuk a palit nem bírom, de el kell ismerni, hogy veszettül helyes srác.
- Ezek kik? - ült fel kíváncsian a fiú, és velem együtt böngészte a lejátszási listámat.
- Ezek előadók, jó énekesek. Tessék, a Skyfall biztosan tetszeni fog - azzal benyomtam az említett számot. Harry fülelt, és várt. Mikor már másodszorra felcsendült a fel refrén, megszólalt:
- Egész jól hangzik. Van még valami?
- Persze, egy rakat dal - nevettem Harry érdeklődését látva a 2014-es évjáratú poptól. Így mulattuk az időt: én nyomogattam a dalokat, Harry véleményt formált róluk, és a végére megállapította, hogy a muglik nem is olyan szerencsétlenek.
- És mi is ez, azt mondtad telefon? - nézegette a lapos, érintőképernyős médiaeszközt. Harry valószínűleg még a vezetékes, kagylós telefonhoz van szokva.
- Igen, egy mobiltelefon.
- Hát elég furcsa egy telefon vezetékek nélkül, meg kagyló nélkül, de hát ha te mondod - gondolkodott hangosan. - Mit lehet még rajta csinálni a telefonáláson meg a zenehallgatáson kívül?
- Lehet rajta játszani. Tessék, itt a Pou - nyomtam a kezébe az éhesen tátogó kis lényt ábrázoló mobilt. - Etesd meg!
- Már megbocsáss, de egy telefont hogy lehet megetetni? - nézett rám értetlenül.
- Merlin szakállára, Harry! Ez egy darab szar, amit gondozni kell, és szaporítani - magyaráztam neki dühösen. Viszont ő erre csak hatalmas röhögésben tört ki.
- Nem értem! Minek kell gondozni egy rakat szart? - nevetett.
- Nem érted! - vettem ki a kezéből a telómat, és benyomtam egy másik játékot. - Tessék! Flappy Birds! Ezzel már nem lehet semmi bajod!
- De miért repül neki a madár annak a fának? - ingatta a fejét.
- Feladom! - nyögtem nagyot, és kivettem a kezéből a telefont. - Te, Harry egy reménytelen eset vagy kockulási szempontból nézve!
- Ha te mondod! Inkább csináljunk valami mást. - dőlt hátra fáradtan.
- Megvan! - kiáltottam hirtelen - Mit szólnál, ha megtanítanálak pókerezni? Mindig van nálam egy kis póker készlet, a szükség esetére, természetesen! - azzal már hoztam is a kis dobozt.
- Póker? Ez egy kártyajáték? - nézegette a színes zsetonokat a fiú.
- Bizonyám, de még milyen kártyajáték! - kevertem a lapokat. Omegát is időközben bűvkörébe csavarták azok a jól rágható, gumi zsetonok, akárcsak Harryt.
Hála az értelemnek, Harry gyorsan megtanulta a póker szabályait, és az a bizonyos "pókerarc" is jól állt neki. Néha még segítenem kellett neki, de egyébként kész tehetségre leltem benne. Így mulattuk az időt, egészen délután egyig, amikor is leszaladtam kajálni, és már ott sem voltam. Mentem vissza a kis betegemhez. Aludva találtam, hát nem is zavartam. Omegával lementünk Hagridhoz. Gyorsan megtanultam a csikó gondozásával kapcsolatos dolgokat. Fumellától is bocsánatot kértem a reggeli incidensért, aztán felmentem a kastélyba, pontosabban a Bagolyházba. Felmásztam a legfelső szintjére, ott ki az ablakon, és fel a tetőre. Kényelmesen fészkeltem magam az ablak tetejére, és hátradőlve néztem a kék, bárányfelhős eget. Omega lent maradt, a baglyokkal szórakozott. Teljes lelki nyugalommal feküdtem a Bagolyház tornyának tetején. Egyszer-kétszer elhúzott fölöttem egy nagyobb bagoly, olyankor kissé megijedve követtem őket a tekintetemmel. Aztán valaki mintha hozzám szólt volna.
- Le fogsz esni! - kiáltotta valaki. Érdeklődve csusszantam kijjebb a tető peremére, hogy lelessek. Piton sápadt és szemrehányó arcával találtam szemben magam.
- Már megint itt van? - kérdeztem meglepetten.
- Jobb helyet nem is választhattál volna az öngyilkosságra - morogta a férfi, azzal bejött a Bagolyházba. - Egyébként meg most nem hozzád jöttem, Dumbledore kért meg, hogy küldjek egy fontos baglyot a minisztériumba.
- Értem - lestem be az ablakon, Piton pedig dühösen szólt rám.
- Mássz le onnan, de azonnal! Nincs kedvem újra holtan látni téged! Mellesleg megjegyzem, ha szétloccsan a fejed, az biztosan nem nyújt majd olyan szép látványt, mint a múltkori "holtan esem össze" típusú halálod.
- Ó, ezt a bókot! - gúnyolódtam, és az ablakban foglaltam helyet - Melyik baglyot szeretné?
- Azt ott! - mutatott egy fekete madárra.
- Cézár! - szóltam a madárnak, az meg a karomra röppent, és várt. Piton elém lépett, és felkötötte a karomon nyugvó madár lábára a vaskos levelet. Közben engem nézett figyelmesen.
- Sápadt vagy - jegyezte meg fél vállról.
- Mindig sápadt vagyok. - hökkentem meg.
- A szemeid is karikásak - bámult tovább Piton.
- Mivel nem sokat alszom? - kérdeztem vissza. Aztán végre levette rólam a tekintetét, és a földön nyugodtan fekvő Omegára nézett.
- Látom, a farkasod már jobban van.
- Szerencsére jobban - vágtam rá talán túl gyorsan.
- De te nem tűnsz egészségesnek - folytatta rendíthetetlenül a férfi.
- De igenis egészséges vagyok, csak keveset alszom! - dühödtem be. Piton felhúzott szemöldökökkel rám nézett.
- Miért? - kérdezte egyszerűen.
- Mert rémálmok gyötörnek - morogtam neki nem létező bajszom alatt.
- Még mindig? - kérdezte Piton értetlenül, és szemében aggodalom csillant.
- Valahogy úgy - vontam vállat - de higgye el, amúgy sem aludnék túl sokat. Nem az álmok okoznak nekem álmatlan éjszakákat. Legalábbis még nem csak azok...