Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


21. Fejezet

Sötét világ

 

Piton jóvoltából ott kellett hagynom a Bagolyházat, és visszatérnem a kevésbé sem biztonságosabb Roxfortba. Igazán nem értettem, mi a különbség aközött, hogy a tetőről esek le, vagy egy szellem nyársal fel nyűgös kedvében. Mindegy, hagytam az egészet a csudába! Nem akartam hangot adni efféle véleményemnek, még a végén megint valami rossz sül ki belőle. Mikor tíz percnyi csend és baktatás után visszaértünk a kastélyba, Piton ott hagyott, mondván, holnapután elseje, és nem árt felkészülni az évre. Ezt gondolom úgy értette, hogy nem elég fizikailag felkészülni, lelkileg is készen kell állni egy egész éves szenvedésre. Főleg Pitonnak. Omegával visszamentünk a toronyba, ahol Harry egyenletesen szuszogott a nap sugaraitól megvilágítva. Elmosolyodtam erre a látványra. Aztán el is szontyolodtam. Szeretem ezt a fiút. A testvérem! És mégis annyi szenvedésen kellett átmennie, meg majd kell is. Sajnáltam. Nekem bezzeg megvolt mindenem: szerető család, tesó, jó bizonyítvány, barátok, és mégis valahogy törpének éreztem magam. Omega valószínűleg leolvasta arcomról a gondolataimat, mert megszólalt:
- Még nem halt meg.
- Még nem - sóhajtottam szomorúan, majd a könyvespolchoz léptem, és elkezdtem nézelődni. Volt ott minden. Szakácskönyv féleség, varázslényekről szóló, varázslókról és boszikról szóló, na, meg egy vaskos bájital könyv. Levettem a polcról, és érdeklődve nézegetni kezdtem. Már a tízedik oldalnál tartottam, mikor feltűnt, hogy minden lap csücskére van egy betű firkantva. Visszalapoztam, és megint vissza. Összeolvasva nem volt semmi értelmük, hacsak a BFBNK nem jelent számotokra valamit. Továbblapozgattam, és további betűk voltak, de most már párosával. Nem kerülte el az sem a figyelmemet, hogy maradtak ugyanazok a betűk, csak egyre cirádásabban. Olyan hülyének éreztem magam. Gőzöm nem volt, mit lehetett volna azokkal kezdeni, vagy, hogy egyáltalán mit akartak jelenteni. Pár perc hasztalan fejtörés után figyelmem átterelődött a bájital receptekre. Húszat kapásból elolvastam, és értetlenkedve hasadt a tudatomba, ezekről a bájitalokról még a büdös életben nem hallottam. Mi az, hogy Marta Laive? Franc tudja! Piton biztos örülne neki, talán meg is kaphatná tőlem a születésnapjára. Bakker, de mikor van a szülinapja? Attól tartok, megint újabb bökkenőbe ütköztem. De éljen a telefon, és a net! És az, hogy anyum feltöltötte a kártyámat, így van most 1GB internetem! Villámgyorsan rákerestem Perselus Pitonra a Wikipedia honlapján, és láss csodát! "Született: 1960. január 9. Fonó sor". Ez kell nekem! Január  9! Szupi! Félre is tesszük neki, nehogy valami baja történjék addig is. Tovább kutakodtam, és érdekes módon megint valami érdekes akadt a kezembe: Tündér szótár kezdőknek. Csodálatos, hogy én mennyire tehetséges drogkereső kutya vagyok! Átfutottam, és ámulattal töltött el, hogy egy kis szorgalommal megtanulhatok tündérül. Mondjuk ott, ahol már a német is akadozik, nem tudom, érdemes-e nekikezdeni ennek a nyelvnek, de egy próbát megér. Leültem az asztalhoz, és magam elé tettem a könyvet. Lapozgattam, dehogy, faltam! Aztán valami felsértette az ujjamat, és én döbbenten vettem észre a bútorba vésett szöveget. Lássuk csak! "Curuni"  - jelentése: fehérboszorkány. "Equë " - jelentése: mondja. Mondja, fehérboszorkány?
Omega érdeklődve cammogott oda hozzám, majd leült, és rám nézett.
- Mond ki! - parancsolta hirtelen, én meg értetlenül meredtem rá.
- Mit? - kérdeztem.
- Az egészet. - magyarázta türelmesen a farkas.
- Curuni Equë: Fauca a Coimas! - olvastam el a szöveget, mire az asztal remegni kezdett, aztán forrósodni, és a következő pillanatban toronyként magasodtak fölém a finomabbnál finomabb ételek. - Mi a…?
A kanapé irányából mocorgás hallatszódott, és a következő pillanatban Harry feje kukucskált ki a támla mögül meglepetten, éhesen.
- Aszta! - ennyit bírt kinyögni. Igaz, én se sokkal többet…
- Valaki nem éhes véletlenül? - néztem undorodva erre a temérdek sok ételre.
- Nekem korog a gyomrom - pattant fel Harry, de meg is lett az eredménye. Fájdalmasan kapott mellkasához, majd gyorsan odakecmergett az asztalomhoz. Lehuppant a mellettem lévő székre, és a szája szélét kezdte nyalogatni, akárcsak az étkezőre támaszkodó Omega.
- Pulyka, sült krumpli, libamáj! - hűledezett Harry - Hogy csináltad?
- Jó kérdés - mondtam mereven a rám meredő sült malacnak.
- És milyen finom! - mondta teli szájjal a fiú, miután rávetette magát a pulykacombra.
- Dorka… - kaparta a székem oldalát mohón Omega, mire én megértettem. Fogtam a pulyka másik combját, és az állat szájába nyomtam. Bajszos is érdekes módon előkerült valahonnan, és izgalomtól remegve kunyerált magának egy kis sajtot. Adtam neki, aztán felálltam, és otthagytam az evőket. Hányingerem volt. Most ettem degeszre magam az ebédnél, és tudtam, ha még egy falatot ennem kell, úgy járok, mint a képzeletbeli beteg Omega. Helyette inkább kimentem a teraszra. Ámuldozva szívtam be a friss tenger sós illatát. A nap már lemenőben volt, a hullámok pedig szelíden csaptak össze a lábam alatt. Imádtam ezt a látványt. Aztán eszembe jutott, hogy hála nekem, most már Piton is ugyanígy élvezheti a természet csodáit. Vajon ő most mit csinál? Ha nem csal az emlékezetem, Piton szobája pont az enyémmel párhuzamosan van, a másik szárnyban. Meg persze pár szinttel lejjebb. De akkor most ő is láthatja ezt a gyönyörű naplementét. Pár pillanatra ismét elöntött a boldogság, hogy Piton itt van nekem, és mindent megoszthatok vele, de aztán rájöttem, hogy ez túl álomszerű. Sőt, mostanában a férfi mintha le is akar rázni. Lenéztem a velem párhuzamos sziklaszirt aljára, ahol a pinceszoba ablakai csillogóan verték vissza a fényt. Vajon ő most mit csinálhat ott egyedül abban az üres szobában?

 

*

 

Perselus Piton zsebre dugott kezekkel, szomorúan bámult ki szobája ablakfalain. A lemenő nap valahogy elvarázsolta. Érdekes! Azelőtt még sosem fordult ilyen elő vele. De ha jobban belegondol, nem csak a nappal van így. Gondolatai Dorka felé kalandoztak. Akaratlanul is felnézett a mellette lévő szikla tetejére, aztán rá is lelt arra, amit keresett. Az erkélyen ott állt kint egy lány. Hosszú, sötét hajába belekapott a szél, a nap sugarai pedig valahogy olyan földöntúlian magukba zárták azt a gyönge testet.  Egyszerűen nem tudta, nem akarta elhinni, hogy pont ebben a cserfes, életvidám kislányban talált barátra. Akárcsak annak idején Lily. De nem! Ez most más! Dorka csak a legjobb barátja, de Lily mindig is több volt egy egyszerű barátnál. Vajon mi lenne, ha most így látná őt? Ilyen tehetetlenül, haszontalanul, borzasztóan esetlenül. Talán még szükségtelenül is. Megint felpillantott a lányra, és elmosolyodott. Nem, ő nem szükségtelen. Talán haszontalan, esetlen, és kicsit tuskó is, de semmiképp nem szükségtelen. Ebben az egyben biztos volt. Erre is Dorka ébresztette rá. Hirtelen mélységes hálát érzett a lány iránt. Nem tudott belegondolni, most mi lenne vele, ha a lány nem lenne.
Egy könnycsepp gördült le a sápadt és színtelen arcon. Piton sírt. Hosszú ideje nem történt ilyen vele, hogy ennyire felszínre törtek volna az érzelmei, talán utoljára azon az estén sírt úgy igazából…
Szerette ezt a lányt. Úgy szerette, mint egy barátot. Sőt, a barát nem is jó szó. Mint egy elveszett és megkerült nővért. Piton mindig is vágyott egy lánytestvérre, aki mellette van akkor is, amikor mindenki más már a pokolba kívánja. Dorka ilyen! A legszeretetreméltóbb lány a földkerekségen, persze Lily után. Csak egy baj van vele, meg fog halni. Akárcsak Lily. Elképesztő, mennyire hasonlít ez a két sors. És ő a közös kapocs bennük. Csak míg régen semmi nem volt biztos, most ez már fix. A lány meg fog halni. Mintha valami olyat említett volna, hogy ő is, de legalább akkor már vége lesz ennek a földi pokolnak, ami itt körülötte folyik, és úgy fognak rá tekinteni, mint amilyen valóban. Potter maradjon csak meg a maga kis hitében, nem akarja azzal a kölyökkel szorosabbra fűzni az eddig is elég lazának mondható kapcsolatát. Dorka azt mondta, a Weasley lánnyal fog összeházasodni. Meg azt is, hogy a gyereküket…
Bodorság az egész! Potter utálja őt! Miért nevezné el pont róla a kölykét? Éljenek csak boldogan, és hagyják őt békén! Ez volt a véleménye. Csak azt nem tudja, Dorkával mi lesz. Elég sokat mesélt neki Potterről, ő meg csendben hallgatta, próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné. Ezt valószínűleg a lánynál el is érte, de ő akkor is minden szónak akkora figyelmet szentelt, mintha attól függne az élete. A lány szavaiból úgy vette ki, mintha lenne valami… De az lehetetlen! Dorka nem lehet szerelmes ebbe az pofátlan, hálátlan fiúba! Ő jobbat érdemel!
A nap már majdnem teljesen eltűnt, mire Piton otthagyta a jelenséget. Búcsúpillantást vetve arra az égi tüneményre ott a szomszédos erkélyen könyvespolcához lépett, és levett egy könyvet találomra. Kényelmesen elhelyezkedett karosszékében, és olvasni kezdett. Így ment el pár perc, mire rájött, hogy ennek semmi értelme. Nem marad meg az olvasottakból semmi a fejében. Letette könyvét, és Dorkára gondolt.
Pár perc múlva Perselus Piton békésen aludt fotelében, valami csodálatosat álmodva élete szerelmével, Lilyvel.

 

*

 

Levegő után kapkodva, csurom vizesen ébredtem fel. Éjfél volt. Omega békésen szunyókált az ágyam végében, a nappaliból is egyenletes szuszogás hallatszódott. Már megint én vagyok az a szerencsétlen, aki nem tud nyugodtan végigaludni egy rohadt éjszakát. Az álmokról nem is beszélve. Mindig ugyanaz! A Mágiaügyi Minisztérium aulájában Harry csúszik a földön tehetetlenül, Voldemort pálcát szegezve rá közelít, és mondja: "Ég veled Harry! Avada Kedavra!". Zöld villanás, és itt fulladok meg az ágyban. Fogtam a köntösöm, belebújtam, és fáradtan kimentem az erkélyemre. Kellemes este volt. Nem volt egy felhő sem az égen, minden csillag tökéletesen látszott. A szél egy kicsit fújt, de hát az érthető tengerparton. körbenéztem. Mindenhol sötétség uralkodott, egészen eddig a pillanatig. A baloldali szikla oldalában halovány fény gyúlt. Aztán valaki mintha mozgolódott volna. A teraszajtó kitárult, és egy sötét alak jelent meg benne. Rögtön felismertem Pitont. A korláthoz lépett, és bámulni kezdte a vizet. Érdeklődve figyeltem, mit csinálhat az éjszaka közepén egy volt halálfaló. Aztán mintha figyelnének, olyan érzésem támadt. Meglepődve jöttem rá, hogy Piton is észrevett engem. Aztán a férfi valamit kotorászott a zsebében, és a következő pillanatban fényes betűk jelentek meg a levegőben, értelmes szavakat alkotva. "Miért nem alszol?" - írta a levegőbe Piton. Egy pillanatig tehetetlenül álltam, aztán berohantam, fogtam a telefonom, benyomtam rajta a zseblámpát, és elkezdtem írni azzal a levegőbe. A férfi látszólag erős koncentrációt vetett be a szöveg megfejtésére, de hiába. Intett a fejével, hogy nem érti. Gondolkozva meredtem a holdra a tengerben. Aztán valószínűleg a múzsa homlokon csókolt, mert rájöttem, mit tehetnék. Erősen Pitonra koncentráltam, és mikor éreztem azt a bizonyos bizsergést, ami azt jelenti, hogy összekapcsolódott az elménk, megszólaltam: "Mert rosszat álmodtam." Piton is láthatólag könnyebbnek vélte ezt a kommunikációs eszközt, mert így válaszolt vissza: "Egy rossz álom miatt fagyoskodsz kint a teraszon éjnek évadján?" Elmosolyodtam. Milyen jellemző ez a logikátlanság Pitonra ilyen helyzetekben. "Nem egy rossz álom volt. Higgye el nekem, szerintem maga is felébredne ha már huszadjára kéne végignéznie, hogy ölik meg a barátját!" válaszoltam vissza gondolatban, majd gyorsan hozzátettem: "És maga miért nem alszik?". "Ugyanazért, amiért te. Álmok." jött a válasz.
- "Szóval ha jól értem, maga is rosszat álmodott?" - kérdeztem vissza mosolyogva magamban.
- "Fogalmazhatunk így is." - válaszolta Piton.
- "De magának akkor is jobb! Nem minden este álmodik, vagy igen?" - kérdeztem kíváncsian.
- "Nem. Nem álmodom minden este. Vagy ha álmodom, nem törődöm vele." - válasz.
- "És akkor most mégis mi késztette arra, hogy itt kint fagyoskodjon a teraszon, éjnek évadján?" - vigyorogtam, és a gondolat is egy kicsit komikusra sikeredett. Piton ezt valószínűleg megérezte, ahogy én is, mert vissza válaszolt:
- "Ki kellett szellőztetnem a fejem."
Hirtelen eszméletlen szédülés fogott el. Nekiestem a korlátnak, és remegve bámultam az alattam összecsapó hullámokra. Nem lehet igaz! Már megint ez a furcsa rosszullét! És senki sincs itt, aki segíthetne. Harry nem tud velem mit kezdeni, csak lelepleződne, Omega max el tudna menni Pitonért, de akkor megint csak Harry járna pórul. A bizsergés is megszűnt a fejemben, helyette furcsa, kábult zsibbadás vert fel sátrat. Lerogytam a korlát tövébe, és minden elsötétült előttem. Miért van itt ilyen világosság akkor mégis? Hiszen este van! És mik ezek a hangok? Te jó ég! Mintha hajón száguldoznék! Mindjárt elhányom magam! Vakító fehérség, és egy fej magasodott fölém. Maszk volt rajta, meg valami bugyi szerű sapka. Nem értettem. Aztán észrevettem magamon egy csomó csövet. Meg valami pityegő szerkezetet. Aztán éles jobb kanyar, és fehérség.
Ott, ahol voltam, sötétség volt. Aztán kinyitottam a szemem, és minden sötét maradt. Becsuktam, és máshogy próbáltam megközelíteni a dolgokat. Lássuk csak! Hol van ilyen szag? Ez a dohos, párás, penészes szag? Csak nem! Fülelni kezdtem. Nem hallottam semmit. Aztán megint kinyitottam a szemem, és ismét sötétség. Ijedten kaptam oda, ahol a szemeimet sejtettem, de egy kéz elkapta a enyéimet.
- Óvatosan! - suttogta valaki megnyugtatóan. Odafordítottam a fejem, de teljes sötétség. Senkit és semmit nem láttam.
- Hol vagyok? - kérdeztem kétségbeesve, és felültem, de valaki ismét elkapott, és szelíden, visszafektetett fekvőhelyemre.
- Ha nem maradsz nyugton, csak rosszabb lesz! - jött a suttogó hang.
- Nem látok semmit! Mégis mi lehet ettől rosszabb? - zokogtam.
- Ez csak átmeneti. Csodálom, hogy nem tört be a koponyád azután a ronda esés után - magyarázta a sötétség, és vizes rongyot nyomott óvatosan a tarkómhoz. Felszisszentem.
- Csss! - sustorgott nekem a valaki, s letörölte egy könnycseppemet. Keze hideg volt, és egészen aprót még remegett is. - El fog múlni.
- Ki az? - kérdeztem újra, és fejem a vélt alak felé fordítottam, legalábbis oda, ahova sejtettem.
- Ki volnék? - kérdezte szemrehányón a hang - Hát ki az, aki szerinted tegnap este végignézte újbóli halálod?
- Piton professzor? - kérdeztem meglepetten, de kíváncsibb voltam, mint meglepettebb - Mégis mi történt velem?
- Tegnap este - talán még rémlik - beszélgettünk a teraszon. - mesélte - Aztán egyszer csak összeestél, és úgy beverted a fejed a korlátba, hogy csodálom, nem loccsant szét a koponyád.
- Nem a korlát a hibás - szipogtam.
- Már hogyne a korlát volna a hibás? - kérdezte dühösen Piton, és ismét hideg rongyot éreztem a tarkómon. - Úgy beverted a fejd, hogy csak, na! Szerencsére csak a látóközpontod sérült meg, és az sem súlyosan. Remélem! - tette hozzá alig hallhatóan.
- Szóval a látóközpontom roncsolódott, és ezért nem látok? - kérdeztem a sírás határán.
- Igen, de sokkal rosszabbul is járhattál volna! - győzködött a férfi - Ha a mozgásközpontodat sérülés éri, lebénulsz, és azt nem csak átmenetileg.
- Meddig nem látok?
- Hát, ha jól számoltam, úgy két-három hónapig - nyögte ki Piton félve a választól. Ezt hallva felültem, és csak próbáltam feldolgozni a hallottakat.
- Megint otthon jártál? - próbálta elterelni a témát Piton, de elég sikertelenül. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet, és a következő pillanatban pedig már keservesen sírtam.
- Mi lesz így velem? - fuldokoltam a sok sírástól - Hogy fogok így akár egy napot is túlélni itt a Roxfortban? Varázsolni sem tudok, a szellemek meg akarnak ölni, aludni sem tudok rendesen, mi lesz így velem?
- Majd segítek - fogta meg Piton a kezem, de én kitéptem jót akaró szorításából enyéimet, és semmit nem látva felpattantam, és elindultam egy irányba. Pár lépés után rá kellett jönnöm, ez zsákutca. Másik irányba indultam el, hangos csörömpölés. Másik irány, könyvek puffanása a földön. Kétségbeesve, botladozva indultam el egy negyedik irányba, de valaminek nekiütköztem. Az nem mozdult, még csak fel sem borult. Kezemet magam elé emelve elkezdtem tapogatózni. Ez egy gomb. Egy talár, egy hozzá tartozó kéz, abban egy rongy, kicsit feljebb vállak, nyak, és egy előreugró áll. Szipogva vettem tudomást arról, hogy Piton nem csinál semmit. Hagyja, hogy szétverjem a szobáját, a főzeteit, amikkel olyan sokat szenvedett, a könyveit. És még csak meg sem akadályozza! Dühös voltam a férfira. Miért nem akadályozza meg, miért nem varázsol vissza mindent a helyére, miért nem csinál valamit? Itt áll, és valószínűleg engem néz, hogy milyen szerencsétlen vagyok.
- Mit bámul? - kérdeztem durván, fejemet lehajtva, Piton egyik kezébe kapaszkodva.
- Ez így nem lesz jó - hallottam magam elől. - Nem járhatsz úgy egy kastélyban, hogy ahol elmész, ott tornádó söpör végig.
- Könnyű mondani! - mondtam dühösen, és mérgemben belerúgtam valamibe. Piton hagyta. - Csináljon már valamit, könyörgöm!
- Nem hagyod - jött az egyszerű válasz. - Segítenék neked, de ha te azt megakadályozod, úgy elég nehéz lesz.
- Nem akadályozom meg! - morogtam.
- Akkor ha megkérhetlek, ne zúzz mindent porrá a szobámban. Még szükségem van a dolgaimra - mondta Piton teljesen nyugodtan, talán még szelíden is.
- Nem érti! - mondtam szinte kiabálva - Maga ezt nem érti! Holnap évkezdés, több ezer gyerek költözik be ide az állataival együtt, én egy mugli vagyok, semmit nem tudok, vigyáznom kell Harryre, mert az a szerencsétlen gondolkodni sem képes magától, a szellemek megakarnak ölni, Hóborc minden sarkon azt lesi, mikor loccsanthat szét a fejemen egy vizes lufit, és itt van maga is, akinek szüksége van rám, és semmit nem látok! Felfogta?! Semmit! Három hónapig egy segítségre szoruló, másoktól függő vak vagyok!
- Dorka! - kezdte Piton szinte sajnálkozva - Nemcsak nekem van rád szükségem. Azt hiszem, neked is szükséged van rám! És most nem te fogsz nekem segíteni, hanem én neked. Megbeszéltük? Csak hagyd, hogy segítsek!
- Harryvel mi lesz? - kérdeztem szipogva, Pitonba kapaszkodva.
- Potterrel? Mi lenne vele? - hökkent meg a férfi.
- Fenn van a toronyban. Itt van. Eltört pár bordája, és Madame Pomfrey rám bízta. Ma megy haza - magyaráztam Pitonnak.
- Értem - Piton hangja valahogy nem is csengett olyan meglepetten és dühösen. - Majd beszélek Poppyval.
- Köszönöm - hüppögtem.
- Gyorsan rendet rakok, és akkor felmehetünk a toronyba Pottert hazaküldeni - mondta Piton, azzal szelíden leültetett a kanapéra.
- Ez olyan durván hangzik - nevettem először, könnyeimet törölgetve. - Hazaküldeni.
- Nevezd, ahogy akarod! Felőlem lehet hazasegítés is - hallottam távolról Piton hangját, és megint nevettem. Furcsa hangokat hallottam. Az egészet olyannak képzeltem el, mint a 6. részben Dumbledore rendrakós jelenetét.
- Kész! Gyere! Vigyázz lépcső! - ragadott karon Piton, és már mentünk is.
- Hogy kerültem én tulajdonképpen magához? - kérdeztem gondolkodva a dolgokon.
- Összeestél, én meg fogtam a seprűmet, és jobbnak láttam, ha megnézlek - magyarázta mellőlem a férfi, és ismét figyelmeztetett egy lépcsőre.
- Madame Pomfreynak miért nem szólt?
- Jobb lett volna, ha szólok? Most felmegyünk a csigalépcsőkön - közvetített Piton, és óvatosan támogatott felfelé maga előtt.
- És nem vette észre Harryt? - nevettem.
- Most, hogy így utólag mondod… Azt hittem, a farkasod horkol annyira - mondta gondolkodón, én meg elnevettem magam. Legnagyobb meglepetésemre Piton is nevetett. Gyorsan felértünk, már az ajtó felé mentünk, amikor Piton a fülembe súgott:
- McGalagony 12 óránál! Tégy úgy, mintha csak könyvet kérni jöttél volna hozzám - mondta, azzal a kezembe nyomott egy könyvet - Ne feledd! Látsz! Próbálj az ablakhoz sétálni majd! Á, Minerva! Mit keres itt ebben a szárnyban, ahol a madár sem jár?
- Magának is jó reggelt, Perselus! Dorka!
- Jó reggelt! - emeltem föl a fejem, majd Piton McGalagony számára észrevétlenül az ablak irányába állított. Én meg fogtam magam, és a kezeimet magam elé rakva elindultam az ablak felé szinte totyogva.
- Perselus! Dumbledore szeretne magával beszélni! Sürgős! - kezdte McGalagony. - Te pedig, Dorka, remélem, eldöntötted, mit szeretnél!
- Jobb, ha maradok - fordultam vissza, és nagyon reméltem, hogy jó irányba beszélek.
- Amint tudok, megyek - mondta hűvösen Piton, azzal hirtelen karon ragadott, és elvonszolt magával az egyik irányba.
- Lassabban! - kapaszkodtam görcsösen a férfi karjába, mert már harmadszor botlottam meg a szőnyegben.
- De még nem kerültünk látótávolságon kívülre, balra! - azzal betolt a mondott irányba, és megállt. - Minden rendben?
- Remélem, nem azt gondolta a segítség alatt, hogy végigcibál a folyosókon úgy, hogy közben háromszor esem majdnem hasra - hadartam dühösen, és vártam.
- Most vészhelyzet volt! Gondolod, örömmel húztalak végig? - méltatlankodott a férfi - El kell mennünk Dumbledorehoz. Potter kilakoltatása csúszik. Gyere! Vigyázz…!
Késő volt. Hatalmasat estem a lépcsőben, és négykézláb állva vártam.
- Lépcső… - fejezte be Piton, majd felsegítet, és leporolt.
- Nagyon hálás lennék, ha ezt nem játszaná el velem minden nap - mondtam a földnek.
- Ne haragudj! Nem vettem észre! - hablatyolt a tanár.
- Értem. Ezek szerint azt gondolta, majd én észreveszem, mi? - kérdeztem dühösen.
- Nem úgy értettem! - ragadott megint karon Piton, és most lassan, ráérősen sétálgattunk tovább - Diákkoromban ebben a lépcsőben estem a legtöbbször hasra. Valahogy nem illik ide a képbe.
- Te jó Merlin! Azért nem szól egy vaknak a lépcsőről, mert az nem illik a képbe? - nevettem.
- Hidd el, ha nem te estél volna hasra, akkor én. De te meg belém csimpaszkodsz, szóval te így is-úgyis elestél volna. - magyarázta Piton.
- Köszönöm. Jó kis vezető maga, mondhatom! - nevettem, de a következő pillanatban lefagyott arcomról a mosoly. Hideg vizes lufi loccsant szét a fejemen. A következő pillanatban éles kacaj, egy nyugodt stupor, és hangos puffanás a földön.
- Jól van? - kérdeztem Piton után tapogatózva, mivel otthagyott egyedül, és most nem jött vissza. Már éppen újra szólítani akartam, mikor megbotlottam valamiben, ami elég nagy volt ahhoz, hogy el is kapjon.
- Én igen. Hóborc viszont most egy hétig aludni fog - mondta Piton, majd megszárított, és ismét karonfogva elindultunk Dumbledorehoz.