Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Fejezet

A Black ház

 

- Mi az a Főnix… - kérdezte Harry Rémszemet, de még mielőtt az bármit is mondhatott volna, bokán rúgtam.
- Au! Ezt miért kaptam? - kérdezte.
- Mert titkos információkat nem szolgálunk ki az ellenségnek. Nem tudom, ez nálatok hogyan szokás, de nálunk nem kürtöljük világgá, ha tudunk valamit. Majd a házban mindent megtudsz! - mondtam, majd kivettem kezéből a papírt és visszaadtam Rémszemnek.
- Végre egy ember, aki tud is valamit - recsegte Mordon és jól hátba vágott - Jó auror lenne belőled.
- Köszönöm szépen, Rémszem, de mivel mégy egy egyszerű lebegtető bűbájt sem tudok végrehajtani, ezért azt hiszem Harry alkalmasabb lenne - nevettem.
- Potter már eldöntötte, hogy auror lesz, de te tudtommal nem. De mindegy. Csak megjegyeztem - mondta inkább már magának a varázsló, semmint nekünk.
- Várjunk csak! - szólalt meg mellőlem Harry - De hát hol van a…
- Idézd fel magadban, amit az előbb olvastál! - állt meg mellettünk Lupin és Tonkssal együtt letették a ládát. Harry pedig valószínűleg szót fogadhatott, mert pár másodperc sem telt bele, és megjelent a 12-es ház.
- Gyorsan, befelé! - mondta Rémszem, és Harryvel együtt beterelt engem a kis kertkapun. Onnantól Lupin vette át az irányítást: előrelépett, és kinyitotta az ajtót egyetlen pálcakoppintással. Az pedig nyikorogva, csörögve kinyílt.
- Menjetek, Harry! Gyorsan! - súgta nekünk Lupin, mi pedig nem késlekedtünk, beslisszoltunk. De amint beléptünk, meg is álltunk - pontosabban Harry állt meg, én meg szokásom szerint neki mentem -, mert koromsötét volt odabent. De az még hagyján, eszméletlen bűz áradt szét mindenütt. Nem tudtam mihez hasonlítani, így hát fel is adtam a szag azonosításáért folytatott küzdelmemet, és a szememet kezdtem el meresztgetni.
- Hol vagy, Harry? - suttogtam, és elkezdtem hadonászni a levegőben, majd valami keménybe belebokszoltam véletlen.
- Pont ott - nyögte fájdalmasan a fiú - Au! Azt hiszem vérzik az orrom.
- Ne haragudj! Rémszem! Kéne egy kis fény! Azt hiszem eltörtem Harry orrát - tapogattam tovább a sebesültet keresve.
- Csak nyugalom, fiatalok! Mindent a maga idejében! Először is Pottert visszaváltoztatom. Így ni.
- Rémszem? Nem akarnál egy kicsit sietni? - kérdezte most már Tonks is. De alig mondta ki, már fel is gyúltak a régi gázlámpák a szobában. Én pedig rögtön Harryre néztem, aki könnyes szemekkel tapogatta az orrát.
- Mutasd! - léptem oda hozzá, ő pedig elvette véres kezét.
- Eltört? - kérdezte, és hagyta, hogy megnézzem - Au! Ez fáj!
- Bocsi, próbálok óvatos lenni. Várj! - és elkezdtem zsebkendőért kutakodni pulóverem zsebében. Meg is találtam, amit kerestem, és gyorsan odaadtam a sebesültnek.
- Mit csináljak vele? - nézett rám ér, és közben próbálta elállítani orra vérét mindenféle hülye mozdulattal, meg szipogással.
- Ó, te jó ég! Ti varázslók még ennyire sem vagytok képesek? Tessék! Csak neszipogj, mert attól nem lesz jobb! - és betömtem az orrába a kúppá gyúrt zsepit. Szegény elég viccesen nézett ki, mint egy bohóc, és valószínűleg más is ezen a véleményen lehetett, mert Tonks és Lupin sem állta meg nevetés nélkül. Kingsley pedig egyenesen sírt a nevetéstől.
- Ilyen szörnyen nézek ki? - kérdezte Harry vörös fejjel.
- Egyáltalán nem. Nekem is sokszor szokott vérezni az orrom, és olyankor mindig zsebkendőt tömök bele. Nyugi, nem olyan gáz!
- Jaj, Harry drágám, de örülök, hogy itt vagy! Veled meg mi történt? - toppant be váratlanul Mrs Weasley, és rögtön elkezdte Harryt vizsgálgatni. Engem még csak figyelemre sem méltatott. De különösebben nem zavart, addig legalább szemügyre tudtam venni a helységet, ahol már kezdetektől toporogtunk.
- Szervusz, Molly! - köszönt Lupin és Tonks és beljebb mentek. Rémszem és Kingsley a nyomukban.
- Mrs Weasley! - bontakozott ki Harry az asszony bordaropogtató öleléséből - Hadd mutassam be Varga Dorottyát!
- Szervusz, kis drágám! - és engem is szorosan magához ölelt az asszony - Aki Harry barátja, azaz enyém is. És milyen soványak vagytok! De se baj! Majd én felhizlallak benneteket! De sajnos a mai vacsorára még egy kicsit várnotok kell. Most még a tanácskozás folyik - indult el a konyha felé, minket magunkra hagyva, de Harry követni kezdte - Jaj, Harry drágám! Te ide most nem jöhetsz be, és te sem, Dorottya!
- Tessék csak nyugodtan Dorkának hívni! - mondtam pironkodva ezen a megszólításon. A fizika tanárom hívott utoljára Dorottyának.
- Akkor Dorka. De Ron és Hermione fent vannak az emeleten. Menjetek fel hozzájuk, biztosan boldogok lesznek. Majd a tanácskozás után pedig vacsorázunk. Jaj, gyerekek! Jut eszembe, az előszobában csendesek legyetek!
- Miért? - kérdezte Harry, én viszont karon ragadtam, és elkezdtem felfelé húzni a lépcsőn Mrs Weasley után.
- Azért, mert felébrednek a festmények - súgtam Harrynek, és felértünk az elsőre.
- Mrs Weasley, miért éppen…
- Ron és Hermione majd mindent elmondanak nektek - suttogta az nő - De nekem most már tényleg vissza kell mennem.
Mindeközben felértünk a másodikra, én pedig nem győztem ámulattal adózni a rend tagjainak, hogy egy másodpercnél is tovább képesek itt maradni.
- A jobb oldali szoba a tiétek Ronnal, Dorka, te pedig... szerintem majd Hermionéval és Ginnyvel leszel egy szobában. Majd ha végeztünk, felszólok. Addig is legyetek jók!
És Mrs Weasley lesietett a lépcsőn magunkra hagyva. Harry már be is ment volna, de én elkaptam a karját, ő pedig meglepetten fordult vissza.
- Mi lesz, ha nem fognak szeretni? - kérdeztem, őt pedig látszólag gondolkodóba ejtettem ezzel az egyszerű kérdéssel.
- Akkor marad neked a bátyád - mosolyogta, és lenyomta a kilincset. Ám az alig ért alaphelyzetbe, az ajtó kivágódott, és egy nagyjából velem egyformán magas lány ugrott Harry nyakába. Azt hittem ott dőlnek el, úgyhogy már készültem is az elkapásra, de szerencsére Harry megtudott állni a lábán.
- Harry! Istenem, de jó, hogy itt vagy! Úgy aggódtunk érted! Hogy vagy? És mi történt az orroddal? - kérdezte Hermione, és kibontakozott az ölelésből.
- Az orrommal ne törődjetek, most már jól van…
- De hát el van törve - hüledezett a lány, és már nyúlt is a pálcájáért.
- Mondtam, hogy az orrom jól van - vette ki Hermione kezéből a pálcát Harry és letette a mellette lévő komódra.
- Minden rendben Harry? - kérdezte Ron szemöldökét összehúzva.
- Igen, vagyis nem. Mindegy. Szeretnék nektek bemutatni valakit. Egy barátomat.
Én eddig mindvégig kint várakoztam Harry takarásában, de így is jól láttam, hogy Ron és Hermione hogy néznek össze. Savanyú képpel, furcsállva ezt az egészet.
- Ő itt Dorka! - mondta Harry, és ellépett az ajtóból, én pedig beljebb merészkedtem.
- Szia! - köszönt bizonytalanul Hermione, de azért odajött és kezet fogott velem.
- Helló! - dörmögte Ron, és az ablak felé fordult. Hermione mellém állt, és bíztatóan rámosolygott, mintha csak azt akarná üzenni: "ne törődj vele, csak rossz napja van!".
- Szervusz, Ronald Weasley! - köszöntem, és elértem, amit akartam: Ron döbbenten fordult felém, Hermionéval szinte szinkronban.
- Te honnan tudod a nevem? - kérdezte mogorván a fiú, és rögtön Harryre nézett - Te meséltél neki rólunk, ugye? Remélem most már azt is tudja, hogy milyen alsógatya van rajtam!
- Hé, állj le, Ron! Én nem mondtam neki semmit! - védekezett Harry.
- Még hülyének is nézel? - suttogta fenyegetően Ron - Honnan a fenéből tudna rólunk, megmondanád?
És mint végszóra, a két iker teljesen egyszerre feltűnt az ágyon ülve.
- Látom, jókor jöttünk. Remélem nem zavarunk! - mondták ártatlan képpel a fiúk.
- Nem, fiúk, egyáltalán nem zavartok, sőt, örülök, hogy itt vagytok, mert így legalább előttetek sem lesz már titok semmi. Először is:Harry nem mondott semmit rólatok! - álltam Ron elé - Igazat mond! Én vagyok a hibás, bevallom, talán nem kellett volna így rátok rontanom, de higgyétek el, én sem vágyom másra, csak arra, hogy békén hagyjanak! De ha neked ez kell Ronald Weasley, hát tessék! Én nem foglak piszkálni, sőt, felőlem levegőnek is nézhetsz, azzal csak engem kímélsz meg! De ha mindenképpen az igazat akarjátok, hát elmondom: a nevem Varga Dorottya, tizenöt éves, Budapesten tanuló mugli lány vagyok. Igen, George, jól hallottad, mugli vagyok! Azt pedig, hogy hogyan a fészkes fenébe kerültem ide, én is nagyon szeretném tudni, mert csak annyira emlékszem, hogy elütöttek. Rólatok pedig csak annyit, az nem ismer titeket, aki még soha életében nem járt mugli könyvesboltban! - azzal fogtam magam, és kecsesen távoztam. Egy cseppet sem éreztem magam megsértve. Az előszobában hatalmas szerencsémre Ginnybe botlottam, ő pedig nagyra tágult szemekkel útbaigazított a mosdó felé. Már be is csuktam volna az ajtót, ha Harry lába ott nincs. Beengedtem.

***

- Ki a fene a csaj? - kérdezte szájtátva George mindeközben odabent.
- Nem t'om, de jól megmondta a magáét. És őszintén: minden elismerésem neki, én sem csinálhattam volna ilyen földbedöngöléssel - vigyorgott Fred.
- Ki volt ez a lány az előbb? - jött be Ginny a szobába.
- Nem tudjuk, de, hogy alaposan helyre tette Ront, az fix - válaszolta Fred.
- Kopjatok már le! - dünnyögte Ron, és távozott, senki sem tudja, hová.
- Hallod, és honnan tudta, hogy én vagyok George? - ámuldozott az iker - Még anya sem tud minket megkülönböztetni, ez a lány meg kapásból rávágta!
- Fiúk! Ki ez a lány? - dobbantott a lábával Ginny, mert már megelégelte a várakozást.
- Nem tudjuk - kezdte Hermione - Harry most mutatta be, azt mondta a barátja.
- Full kis barát, az biztos - suttogta Fred.
- Ja, többet tud rólunk, mint mi magunk - fejezte be a mondatot George.
- Hozd a telefület! - kiáltott hirtelen felismerésben Fred.
- Mi?
- Gyerekek! Ki kíváncsi rá, hogy mi folyik a vécében?
A négy gyerek egyszerre tódult ki az ajtón, és helyezkedett el a mosdóajtó előtt. Az ikrek elosztották igazságosan a zsinegeket, hogy mindenki jól hallhasson mindent, és beeresztették a füleket.

***

- Minden rendben? - kérdezte Harry.
- Ron utál - mondtam, és leültem a vécé tetejére, Harry pedig leguggolt velem szembe.
- Nem utál, csak hirtelen nem tudott téged hova rakni - mondta - Akárcsak én.
- Kösz - morogtam, mire ő elmosolyodott.
- De aztán megismertelek, és most már egyáltalán nem furcsállak. Csak adj neki időt. Ron nehezen tudja az ilyeneket megemészteni, és ha tényleg tudod a történetünket, akkor azt is tudnod kell, hogy volt már ilyen.
- Igen, tavaly a Trimágus Tusán, tudom. De akkor is. Bezzeg Hermione, ő kedves volt, lehet, hogy idegenkedett tőlem az első pillanatban, de legalább nem adta a tudtomra.
- Ez igaz - mondta Harry - Hermione jól tudja az ilyen helyzeteket kezelni.
- Ron miért nem? - fakadtam ki.
- Mert Ron egyszerűen Ron. És ezen nem változtathatsz, akármennyire is akarsz. Tudod mit? Kérjük meg a többieket, hogy segítsenek kibékíteni Ronnal. Mit szólsz hozzá?
- Felőlem - vontam meg a vállam, Harry pedig felállt. Már menni akartunk vissza, de amikor kinyitottam az ajtót, négy visítozó gyerek feküdt egymáson a földön.
- Ginny, vigyázz! Prototípus! - kiáltott Fred.
- Jól van, na! Akkor szedd le rólam! - mondta Ginny és felült pink cérnákkal behálózva.
- Mennyit hallottatok? - kérdezte Harry lesajnáló pillantást vetve a földön fekvőkre, majd felsegítette Ginnyt és Hermionét.
- Mindent - mondta George, és ő is felállt.
- Mindent?
- Mindent, hála a telefüleknek - mutatta Fred büszkén a találmányt.
- Akkor benne vagytok? - kérdezte Harry.
- Benne - mondták a hallgatózók egyszerre és hat gyerek boldogan távozott a fürdőszobából vissza a Black ház ideiglenes klubhelységébe.

***

- Mesélj! Mindent tudni akarunk - ült le az ágy szélére Ginny, én pedig törökülésbe vágtam magam Harry ágyán.
- Bizony! Hogy hogyan kerültél ide… - kezdte Fred.
- És, hogy honnan ismersz minket - fejezte be George.
Én ránéztem Harryre, aki az ajtófélfának dőlt neki, és onnan készült hallgatni a mesémet. Hermione leült Ginny mellé, az ikrek pedig Ron ágyára telepedtek. Biztos akartam lenni benne, hogy áldását adja a történetem elmondására. Ő pedig alig észrevehetően bólintott, én pedig belekezdtem. Elmondtam, hogy reggel még otthon lubickoltam, most meg már itt ülök Harry Potter ágyán és mesélek. Mindenki ámulattal hallgatta a történetet, Fred és George néha közbe fütyültek, de amúgy végig síri csend volt. Látszott arcukon, hogy hisznek nekem, és, hogy egy percig sem kételkednek bennem. Ám egyetlen dolgot "átköltöttem". Nem mondtam meg nekik, hogy ők csak mesehősök. Nekik, meg úgy látszik, nem jutott eszükbe. Mikor befejeztem, Ginny lehorgasztotta a fejét, Hermione az ujjaival kezdett el matatni, az ikrek pedig a szőnyeg mintáját tanulmányozták.
- És most mit fogunk csinálni? - kérdezte félve George, én pedig rejtélyes mosolyra húztam a számat.
- Most? Fred hozza a telefüleket, mi meg kint megvárjuk. Ha jól sejtem, ránk fér egy kis tájékozódás. Ugye?
Ezen mindenki jót nevetett, még Harry is, Fred pedig elszaladt a készülékért.
- Dorka, és honnan tudsz rólunk ennyi mindent? - kérdezte George.
- Öhm... Hát... hablatyoltam össze-vissza.
- Dorka jós - lépett mellém Harry. Megmentett, és már ne először...
- Merlin szakállára! Mit szólna ehhez Trelawney? - nevetett Ginny - Nem tudná megemészteni, hogy valaki jobb nála.
- Itt is vagyok! - futott be Fred - Remélem, nem kellett rám sokat várni. Gyertek!
- Várjunk! Nem kéne előbb megnézni, hogy működik-e? - kérdezte Hermione.
- Ejnye, Hermione! Azt eddig is tudtam, hogy te nem rajongsz az ötleteinkért, de ez azért már túlzás, nem gondolod? - kérdezte George.
- Nem úgy értettem…
- Hermionénak igaza van. Lemegyek, és felrobbantok egy trágyagránátot, ha azt nem hallják, akkor gáz van - ajánlkozott Ginny, és már ment is, mi pedig a lépcsőfordulóba tömörültünk. Ginny robbantott, a trágyagránát robbant, odabent viszont nem hallottak semmit.
- Erről ennyit - mondták az ikrek.
- És most mit csináljunk? - kérdezte Hermione.
- Menjünk vissza a szobába, mert mindjárt jön Mrs Weasley, és mérges lesz, ha rájön, mit csináltunk - mondtam, és visszaballagtunk a másodikra.
- Mit akartunk volna csinálni - javított ki Fred, ám tovább már nem mondta, mert halk lépések közeledtek lentről.
- Ajaj - mondták kórusban az ikrek és eltűntek, mi meg négyen vissza sprinteltünk a fiúszobába. Gyorsan mindenki leült valahova, és próbált úgy tenni, mintha nem az első emeletről rohant volna fel. Alig helyeztük kényelembe magunkat, mikor már nyílt is az ajtó és megjelent benne Mrs Weasley mosolygós feje.
- Véget ért a tanácskozás. Lejöhettek vacsorázni. Mindenki alig várja, hogy találkozhasson veled, Harry drágám. Na, és persze veled is, Dorka. Gyertek!
Azzal ismét megcéloztuk a konyhát. Ginny és én pukkadoztunk az elfojtott nevetéstől, Harry és Hermione pedig vigyorogtak, mint a vadkörte. Leértünk a földszintre, mikor Tonks közeledett felénk vigyorogva.
- Így ni. Szuper zárak azok. Innen bizony senki nem megy se ki, se be - csapta össze két tenyerét a lány, és a háta mögötti bejárati ajtóra mutatott. Lupin még ügyeskedett ott valamit, aztán megfordult, és mindannyian már csak azt láttuk, hogy Tonks elterül a földön, a troll - esernyőtartó átrepül a feje fölött, és mifelénk repül. Gyorsan mindannyian lebuktunk, és láb hangosan vágódott neki a konyha ajtónak.
- Tonks! - kiabált Mrs Weasley vörös fejjel, majd felsegítette a földön fekvő boszorkányt. De alig állította föl Tonks-t, mikor a szobát velőtrázó sikoly járta át: - Gaz bitangok! Árulók! Hogy meritek muglivérrel szennyezni lakásom padlózatát?! Csőcselék! Takarodjatok! - kiáltotta a nyanya.
Mrs Weasley pedig otthagyta Tonks-t, Lupin a zárakat, és együtt estek neki a függönyök összehúzásának. Mi csak álltunk, és bámultunk, na, és hallgattuk Tonks bocsánatkéréseit. Elég groteszk helyzet volt ez az egész. Aztán, mint varázsütésre, kinyílt a konyha ajtaja, és Sirius állt ott meglepett képpel. De amint meglátta, mi okozza a bonyodalmat, átlépett a troll lábán, utat tört magának köztünk, és Lupinnal együtt újbóli támadást indítottak a visítozó portré ellen.
- Tee! - visított a kép - Véred árulója! Családod elfajzott szégyene! Takarodj!
- Fogd be a szád, mocskos, vén banya! - ordított Sirius, és dühében hatalmasat rántott a függönyön, ami végre eredeti helyére került, eltakarva a ronda látványt.
A vinnyogás végre megszűnt, Mrs Weasley a falnak dőlve lihegett, Lupin ugyanezt, csak a zárjaival felszerelt ajtónak támaszkodva művelte, Siriuson viszont meg sem látszott, hogy elfáradt volna.
- Szervusz, Harry! - köszöntötte keresztfiát, aki boldogan kezet fogott vele, aztán felém fordult - Isten hozott a Black házban, Dorka!